Mikor kérdezték, hazudtam. Mikor kijelentették, letagadtam. Akkor még én sem tudtam azt, amit most tudok.

Eszeveszett küzdelmet és véget nem érő szócsatákat vívtam mindig, hogy tisztázzak két fogalmat. Azt a kettőt, melyek összekeveredtek az évek alatt. Ha valaki egyedülálló, akkor egy éppen aktuális élethelyzet kellős közepén van, Alapvetően vágyik egy társra, de jelenleg nincsen neki. Ezzel ellentétben a szingliség egy tudatos,választott életforma. Az illető úgy gondolja, hogy a boldogsághoz nincsen szüksége egy másik személyre. Nem kíván kapcsolatban élni. Az utóbbi igen népszerű fogalom, ezért sokan aggatják magukra a szingliség jelzőjét, közben pedig esténként könnyesre sírják a párnájukat és zokogó hangon éneklik "súgd meg hol a nagy Ő" A két fogalom, a két állapot,a két élet között óriási különbség van. Az elmúlt években mindig kikértem magamnak, hogy én bizony egyedülálló vagyok,de az életünkbe pont azért kerülnek bizonyos személyek, hogy valamire rámutassanak....

Volt,aki hiányolta a blogból az őszinteséget,a személyességet. Itt az idő,hogy eláruljam mi lakozik a szépen megfogalmazott mondatok mögött. Az igazság az,hogy rohadtul nem akarok alkalmazkodni senkihez. Ha én jobbra akarok menni, akkor nem fogok balra. Ha 3 napnál többet töltök emberek között, akkor már kezdem úgy érezni, hogy megfulladok, keresem a saját levegőmet. Haza akarok érni a nyugalomba, ledobni magamról a ruháimat és csak gondolkodni vagy írni vagy bármi mást. Nem viselem el, ha számon kérnek. Oda akarok menni,ahova akarok és akkor, amikor akarok. Nem akarom, hogy bárki letörje a szárnyaimat. Szabadság nélkül nem tudok létezni, megőrülök a korlátoktól,legyenek azok bármilyenek is.

Határozottan abban a hitben éltem,úgy tudtam és azt akartam, hogy én egy romantikus lányregényes lány vagyok. Furcsa érzés találkozni a tükörképeddel.Furcsa érzés, mikor ráébresztenek az ellenkezőjére. Az a lelki vívódás, az a kattogás, és mikor már már erőszakosan akarod,hogy szeressenek. De ettől nem finom leszel és nőies, hanem rideg és férfias. Nem, én nem akarom,hogy valaki a férfias oldalamat erősítse. De már azt sem tudom elképzelni, hogy valaki mellett gyenge legyek. Azt már tudom, hogy csak a főszerep az én helyem. És hiszek abban, hogy létezik olyan hely, ahol két főszerep is megfér egymás mellett.

Néhány nappal ezelőtt megkérdezte egy ismerősöm, őt mikor fogom megemlíteni a blogban. Azt csak neki kell tudnia -rajtam kívül-, hogy ez nem történt-e már meg. Gondolatokat és érzéseket közvetítek. De minden gondolat és érzés mögött áll valami, vagy valaki. De visszatérve, neki nagyon tetszett egy lány, 1-2 randi után kudarcba fulladt a történet, a lány ismételten a volt barátját választotta társul. Erre csak annyit tudtam mondani, hogy az egyik alapszabály: olyan lánnyal nem kezdünk,aki nemrég szakított. Mire azt a választ kaptam, hogy a lányok 75%-a vagy kapcsolatban él,de már inkább kilépne belőle, vagy éppen most szakított. A lányok nagy része kapcsolatfüggő. Ezzel a kijelentésével kivételesen nem tudok vitatkozni. A kapcsolatfüggőség gyakorlatilag népbetegség. A legtöbben túl gyengének tartják magukat ahhoz, hogy felvegyék a harcot az élettel. Sokkal könnyebb elbújni valaki mellett, sokkal egyszerűbb egy másik embert páncélként használni. 

Nem arról van szó, hogy női magazinokba illő életem lenne. De határozottan van már egy saját önálló életem. Rajtam kívül senki sem tudja, hogy mit tettem meg azért, hogy ott legyek, ahol vagyok. És még mindig nem vagyok sehol sem. De tudom, hol akarok lenni. Ezért meg fogok tenni mindent. És tudod mit? Én ezt nem akarom feladni semmiért és senkiért.  Attól, hogy valaki tűsarkakon jár, még képes megmászni bármilyen hegyet. Erős vagyok és talán még annál is erősebb, mint azt gondolod és ehhez nincs szükségem másra. De jól tudom, hogy bármikor összetörhetek egyetlen pillanat alatt. Ha darabokra kell esnem,akkor hulljak minél több kis darabra. Ezt is vállalom. És ezt is hajlandó vagyok megmutatni.

Most mondhatod, hogy önző vagyok, vagy egy érzéketlen picsa. Egyik sem igaz. Csak pontosan tudom, hogy mit akarok. És azt is pontosan tudom, hogy milyen ember az, akinek képes vagyok helyet csinálni az életemben. Nem akarja, hogy bármit is ígérjek, eléri azt, hogy ne kelljen ígéret. Nem akar megváltoztatni, megmutatja azt, hogy lehetek még több. Hisz az álmaimban. Hisz bennem. És hisz magában annyira, hogy én is hinni tudjak benne. De addig csak én leszek és az én életem. El akarom érni a lehető legtöbbet. 

Itt az idő, kimondom: szingli vagyok. És ezért a mondatért nem fog szeretni a világ. A hithívők azért nem, mert ez ellenkezik az élet elvével, mely szerint csak párosan szép az élet. Az kapcsolatban élő lányok azért nem, mert féltik tőlem a párjukat. Az egyedülálló lányok azért nem, mert félnek, hogy izgalmasabb leszek náluk a férfiak számára. Az egyedülálló pasik azért nem, mert félnek, hogy soha nem kaphatnak meg. A kapcsolatban élő fiúk azért nem, mert félnek, hogy bűnbe esnének. A szingli nőktől mindenki fél, mert függetlenek. 

Egyedül sokszor rohadtul nehéz, néha bizony annyira jó lenne egy támasz. Néha annyira jó lenne lehajtani a fejem valaki mellkasára és elnyarvogni, hogy mennyire borzalmas napom volt.De aztán másnap megint kezdődne minden előröl: az idegeskedés, a "de miért?" "de miért nem?", nem én ezt nem akarom. Inkább egy pohár bor mellett gondolom végig a napomat egyedül az erkélyen. Régebben egyáltalán nem tudtam azonosulni ezzel a jelenséggel, de most már nem csak megértem, hanem átérzem.

Én pedig nem adom a szárnyaimat. Azért kaptam, hogy repüljek és nem azért, hogy önként letörjem őket.Hiszek a társban, és hiszek a tökéletesben, de azt csak akkor kaphatom meg, ha már a saját életemet tökéletesítettem.