Talán mindig az első a legnehezebb. Annyi mindent el akarunk mondani, hogy félő, a végén nem mondunk semmit.

Biztos sokszor érezted már, hogy teljesen egyedül vagy. A világ olyan nagy, az élet mindig felveszi a gonosz álarcát és ott állsz a káosz teljes közepén, legszívesebben csak ordítanál: valaki segítsen! Elárulok most valamit: soha nem vagy egyedül. Van valaki, aki végig fogja a kezed az útvesztőben. Van valaki, aki elől soha nem menekülhetsz, akit életed végéig szeretned és tisztelned kell. Egy valaki van, aki, akkor is melletted lesz, mikor az élet megannyi terhet pakol rád. Van valaki, akivel úgy érzed, nem kell foglalkoznod, pedig, ha elhanyagolod, akkor életed végéig egyedül fogod érezni magad. Mert ez az egy valaki saját magad vagy.

Az életben az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb feladat önmagunk megismerése. Az önismeret pokoli nehéz és lélekmarcangoló határokat feszeget. De, ha meg sem próbálod, akkor önként mondasz le a saját boldogságodról. Az életünk gyakorlatilag nem más, mint a döntéseink eredménye. Minden egyes pillanatban döntést hozunk. Minél jobban ismered önmagad, annál több jó döntést tudsz hozni. Annál jobban tudod, mikor mire van szükséged és annál jobban ki tudod zárni a hátráltató tényezőket. Ez már önmagában baromi nehéz és akkor még nem is beszéltünk a másik, legalább ugyanennyire fontos dologról: szeretet és tisztelet önmagunk felé. Hányszor tetted már fel a következő kérdéseket: ez miért pont velem történik meg? Hogy hazudhatott nekem? Már megint miért egy ilyen pasival kezdtem? és folytathatnánk a sort egészen a végtelenig.  Ha nem szereted saját magadat, akkor beéred valaki olyannal is, aki nem szeret téged, csak annyira vágysz már a szeretetre, hogy elhiszel bárkinek bármit. Ha nem tiszteled saját magadat, akkor hagyni fogod, hogy már megint hazudjanak és kihasználjanak. És, ha azt hiszed, hogy ez az egész annyira egyszerű, akkor valóban nem tudsz még az egészről semmit.

Tudnod kell, mit akarsz. Tudnod kell, mit miért csinálsz. Ha valamit akarsz, azért meg kell tenned mindent. Ha nem teszel meg mindent, akkor nem is akarod igazán. Meg kell tanulnod elengedni a félelmet. Meg kell tanulnod szeretni. Meg kell tanulnod elfogadni. Meg kell tanulnod , hogy a fájdalmat nem kerülheted el. Meg kell tanulnod örülni. Meg kell tanulnod sírni. Meg kell tanulnod, ha jön a vihar, nem elbújnod kell előle, hanem szembenézni vele. Hagyni, hogy a könnycseppjeidet elfújja a szél az arcodról, és csak nézned kell, ahogy egyre távolabb viszi őket.

Az önismeret pokolian nehéz és pokolian fáj. De, ha tudod mit miért kaptál az élettől, lehet egyre kevésbé fog fájni. Darabokra fogsz törni ezerszer és legalább még egyszer. De minden egyes felépülésnél eggyel több új darabot ragasztasz magadba. Annak az új  tapasztalatnak a darabját, amit soha senki nem vehet el tőled. Ne engedd, hogy bárki elvegyen tőled bármit is. Ez a te saját életed, amiért megannyi csatát vívtál, amit folyamatosan építesz. Ne engedd, hogy bárki bármit elvegyen belőled. Ne engedd, hogy bárki megváltoztasson, hogy más mondja meg hogyan élj. Ha valaki bármit is el akar venni tőled vagy belőled, az az ember nem szeret téged igazán. Megpróbálhatsz más lenni és elhagyni a lelked rezdüléseit, ezzel önként vállalod azt, hogy szétszakítod a valós darabjaidat és hosszú munkába fog kerülni, amíg újra megtalálod őket. Búcsúzni mindig fájdalmas. De meg kell tanulnod elengedni azokat az embereket, akik nem önmagadért szeretnek. Fájni fog, nagyon fájni, de semmi sem hasonlítható ahhoz a fájdalomhoz, amit akkor éreznél, ha elengednéd a saját kezedet a saját utadon.

Nem várhatsz senkire. Nem várhatsz el senkitől semmit. Nem várhatod el senkitől, hogy bármit megváltoztasson miattad, érted. Nem várhatod el, hogy minden egyes percét neked áldozza. Nem várhatod el, hogy lemondjon önmagáról. Nem várhatsz arra, hogy keressen, hogy hívjon. Menned kell, folyamatosan menned. Ha azon kapod magad, hogy bárkire is várnál, akkor már megint nem jó úton jársz. Aki harmóniában él saját magával, az nem vár semmire és senkire. Mikor arra eszmélek, hogy éppen arra várok, hogy az a valaki mondjon már nekem valamit, akkor tudom, hogy baj van. Nem várhatok rá. Mennem kell tovább, kéz a kézben saját magammal. Ő is a saját útján jár, én is azon járok. Találkozunk, ha találkoznunk kell. Nincs idő várni. Utólag már bánok minden egyes órát és percet, amit várakozással töltöttem.

Most gondolhatod, hogy megint itt van egy lány, akinek nincs jobb dolga, mint saját magával foglalkozni és azt hiszi, hogy a gondolataival megváltja a világot. Nem kívánom megosztani az elmúlt 26 évem történéseit, ez már a múlt. Hibáztam rengeteget, de ha ezeket a hibákat nem követem el, nem tartanék ott, ahol most vagyok. Akkor csak otthon feküdnék az ágyamon,tömném magamba a milka csokit chips-szel párosítva és azon keseregnék, miért nem segít nekem senki?miért nem vagyok boldog? Helyette kijöttem a Margitszigetre, hogy megvalósítsam egy nagyon régóta dédelgetett álmomat. Eddig csak a kifogásokat kerestem,de most eljött az ideje.

Hogy tökéletes lennék? Ugyan dehogy. Hogy mégis szoktam-e azt gondolni magamról, hogy tökéletes vagyok? Igen, persze, de szerencsére hamar rájövök, hogy közel sem vagyok az. Vannak időszakok, mikor én is csak menekülök önmagam elől és mindent megteszek, hogy a lehető legkevesebb időt töltsem saját magammal. Ilyenkor rájövök, hogy bizony, valami baj van. Miért nem merek egyedül lenni önmagammal? Mi lehet a baj? Általában hamar rájövök a probléma forrására. Ilyenkor megállok és hagyom, hogy fájjon. Nem menekülök tovább, hanem teret engedek a fájdalomnak. Nem vívok szélmalomharcot a könnytenger ellen, hanem hagyom, hogy vad hullámokban tegye a dolgát. Ez is én vagyok, ezt is meg kell élnem önmagammal kettesben. Ha megéltem és elengedtem a fájdalmat, akkor újra ráléphetek a harmónia ösvényére.

Tanulni jöttünk a földre. Ne félj, hanem bízz önmagadban és engedd, hogy az igazi éned mutassa meg merre haladj tovább.

https://www.facebook.com/pages/L%C3%A9lektenger/1374753909413853